Válasszon nyelvet:

Hírek

A ceglédieket várták megbeszélésre
2016. május 27.
A lakosságot várták arra a fórumra, amin a téma újra csak a Szabadság tér tervezett átalakítása volt. Ezzel a találkozóval le is zárult a véleményeztetési sorozat. Most következik az összegzés, majd a végleges tervek előkészítése. A tervek és remények szerint az átalakítást már idén elkezdhetik. Az első szakasz az Evangélikus bazársor előtti terület lesz.
Új ügyvezető a Várvag Kft. élén
2016. május 19.

Csütörtöki testületi ülésén Cegléd Város Képviselő-testülete a Ceglédi Városfejlesztési Kft. csapatából érkező Mótyán Krisztiánt bízta meg a Várvag Kft. ügyvezetői feladatainak ellátásával a 2016. június 1-étől év végéig tartó időszakban. Ebből az alkalomból a Várvag Kft új ügyvezetőjének és Szebeni Dávidnak a Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjének tettek fel kérdéseket.

Fórum a duális szakképzésről
2016. május 06.
A duális szakképzés jelenéről és jövőjéről tartottak konferenciát - Azt szeretnék, hogy megfelelő számú és tudású szakember álljon a munkaerőpiac rendelkezésére - mondta el Cseresnyés Péter államtitkár a duális szakképzésről tartott konferencián.  A Ceglédi Városfejlesztési Kft. és az önkormányzat által közösen szervezett találkozón értékes információkat kaphattak a program jelenéről és jövőjéről a vállalkozók és a vállalatok képviselői.
Elkezdődött a Fürdő út kiépítése
2016. május 04.
Elkezdődött a fürdő és a Pesti út közötti útszakasz felújítása. A munka a terület átadásával és a nyomvonal kijelölésével indult ma el. Az építkezéshez társul tereprendezés és a tó melletti részen sétányépítés is.
Újabb szakasz készült el - átadták a megújult Kossuth teret
2016. április 30.
Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk - így fogalmazott ma a megújult Kossuth tér hivatalos átadóján a polgármester. A beruházás negyedik ütemében a Kazinczy utca és Pesti út közötti szakaszon a járda térkőburkolatot kapott, de új padokat, kerékpártárolókat is kihelyeztek. A munka azonban nem ér véget, és nem csak a központban, de a város külső területein is folytatódnak a fejlesztések - hangsúlyozta Takáts László.
Megújulhat a Szabadság tér
2016. április 24.
Akár már idén elkezdődhet a Szabadság tér megújítása. A tervezéshez a lakosság véleményére is szükségünk van.
47 oldal találat   12345678