Válasszon nyelvet:

Városfejlesztés

Aktuális projektjeink

4-es szervízút (Megvalósult):
A 4-es gyorsforgalmi út építése várhatóan gazdasági fellendítést idéz elő Cegléd és térségében a könnyebb és gyorsabb elérhetőség következtében. A ceglédi ipari övezet a 4-es út közelében helyezkedik el, ami fokozza a lehetőséget új beruházók letelepedésére, új beszállítók vonzására. Az ipari terület és a 4-es gyorsforgalmi út összekötésére az 1-es szervizút fog szolgálni.

CVSE Sporttelep (Megvalósítás alatt):
Cegléden jelentős sportélet zajlik, amelyhez megfelelő körülményeket igyekszik biztosítani a város önkormányzata. A CVSE sportkomplexum felújításával is igyekszik alkalmas környezetet biztosítani a sportolók és a látogatók számára. A sporttelep felújításának része a közműhálózat modernizálása, a lelátó átalakítása. A beruházások a CVSE TAO forrásaiból és az önkormányzat saját forrásaiból valósulnak meg.

Csíkos szél - Aldi áruház közti szakasz kerékpárút (Előkészítés alatt):
A város meghatározó idegenforgalmi attrakciója a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, melynek kerékpáros megközelítése a város irányából jelenleg csak a Budai út kerékpárútján közelíthető meg biztonságosan. Az országos közúthálózathoz tartozó Pesti út (40-es számú út) mentén található vállalkozások megközelítése kerékpárral jelenleg csak a Pesti út használatával megoldható, mely kerékpáros szempontból nem biztonságos. A projekt eredményeként a szakági előírásoknak megfelelő, biztonságos, kétirányú kerékpáros közlekedésre alkalmas út kerül kialakításra. A kerékpárút kialakítása két szakaszra osztható, melyből az első szakasz a Csíkos szél és az Aldi áruház közötti rész, a második szakasz a Pesti út Aldi áruháztól a Fürdő út közti része. 

Damjanich utca kétirányusítása (Előkészítés alatt):
A projekt célja a város forgalmas útjainak tehermentesítése, a forgalom egyenletes elosztása az utak között. A projekt magában foglalja a Damjanich utca Pesti út és Árpád utca közötti szakaszának kétirányúvá alakítását. Emellett tartalmazza az útburkolat kijavítását, úgy, hogy az alkalmas legyen közúti forgalom levezetésére. A területen várhatóan 1465 m2 területű parkoló is kialakításra kerül. A kerékpárosok számára pedig elkülönített, két irányú közlekedésre alkalmas kerékpárutat alakítunk ki. Továbbá a projekt keretében rövid megállásra alkalmas öböl is megvalósul a kijelölt útszakaszon, hogy a gyermekek biztonságosan kiszállhassanak a gépjárművekből az iskolába érkezve. A projekt eredménye a biztonságosabb, kevésbé zsúfolt, egészséges és átlátható városi közlekedés.

Elektromos autóöltő kihelyezése (Megvalósult):
Cegléd Város Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a környezetbarát városüzemeltetésre. Ezzel párhuzamosan támogatni igyekszik azokat, akik szintén törekednek az energiahatékonyságra. Napjainkban egyre kezdenek elterjedni a környezetbarát elektromos autók, azonban a töltőhálózat még hiányos. A projekt keretében három töltőállomást létesítünk a Kölcsey téren, a Szabadság téren és a piac mellett, segítve az elektromos autóval rendelkező tulajdonosokat, illetve ösztönzésként elektromosan működő autók vásárlására.

Energia audit (Megvalósítás alatt):
A projekt célja annak megállapítása, hogy a megbízást megelőző két év alatt Cegléd Város Önkormányzata és gazdasági társaságainak telephelye,  valamint a városi közvilágítás vonatkozásában az áramszolgáltatásért járó díj kiszámlázása a törvényeknek és az érvényben lévő szerződéseknek megfelelően történt-e. Ezért cél az elektromos energia fogyasztásának utólagos elszámolása.

Energia beszerzés (Megvalósult):
Az önkormányzati intézményeknek (oktatási intézmények, egészségügyi intézmények, stb.) külön-külön önálló energiavásárlóként történő megjelenése veszélyes, gyenge alkupozíciót kínáló megoldás. Elgondolkodtató, hogy az önkormányzat milyen felkészültséggel lépjen ki a tőkeerős szolgáltatókat felsorakoztató energiapiacra. Az önkormányzati intézményeknek együttesen, közbeszerzési tömörülésbe tagozódva van esélyük valódi alkupozíció, partneri viszony kialakítására. Ezzel realizálható a méretgazdaságosságból adódó ún. árvezérlő funkció kiharcolása és relatív árelőny elérése az egyetemes szolgáltatói árakkal szemben.

Eötvös tér rendezése (Előkészítés alatt):
Az Eötvös tér felújítása keretében kockakőburkolat kijavítása, megsüllyedések kiemelése történik meg, valamint növeljük a zöldfelületet a járda mellett és a favermeknél. A projekt keretében a közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamera rendszer is ki fog épülni.

Felnőtt sportparkok (Megvalósult - fejlesztés alatt):
Napjainkban egyre növekszik a rendszeres testmozgás, az egészséges életmód, a rekreáció iránti igény. Ennek kielégítésére egyre több szabadtéri sportpark nyílik országszerte. Városunkban is szeretnénk a rendszeres testmozgást igénylő lakosoknak kedvezni, ezért célunk olyan közösségi terek kialakítása, ahol valamennyi korosztály, a fiatalabbaktól az idősebbekig, térítésmentesen (ezzel ösztönözve a nehéz anyagi helyzetben élőket is) aktívan tölthetik el a szabad idejét igényes szabadtéri létesítményekben. A projekt keretében pályázati támogatás segítségével a város különböző pontjain hét sportparkot, valamint egy futókört szeretnénk kialakítani. A következő helyszíneken tervezzük a sportparkok létrehozását: Fürdő úton a csónakázó tó mellett, a Malomtó szélen a Kutyaiskola mellett, a Hubertus parkban, Nefelejcs utca és Összekötő út sarkán a Pulzus Szabadidő Központ mögött, Malom téren a Perczel szobornál, Boróka játszótérnél és a Bajcsy-Zsilinszky téren. 

Felszegi úti kerékpárút (Megvalósult):
Cegléd Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít a biztonságos kerékpáros közlekedés megteremtésére, ezért a kerékpárút hálózat bővítését és a meglévő szakaszok akadálymentesítését célozza meg. Ennek keretében a Felszegi út teljes hosszában kerékpárút kerül kiépítésre a lakóházak előtti zöldsávban. A projekt magában foglalja a már meglévő csomópontok, valamint a Széchenyi – Kátai út kereszteződés kerékpáros átvezetés akadálymentesítését és a Pesti – Felszegi út kereszteződés átépítését, hogy ezek alkalmasak legyenek a kerékpáros közlekedésre. A projekt keretében a zöldfelület egységes rendezése, a csapadékvíz elvezető hálózat tisztítása, a régi aknafedlapok szintbe helyezése/cseréje valósul meg.

Gerje menti rekreációs övezet (Előkészítés alatt):
Önkormányzatunk nem csak a város gazdasági fejlődését célozza meg, hanem a természeti környezet fejlesztésére, rekreációs kihasználására, ezek által a település vonzerejének növelésére is törekszik. Ennek érdekében a Gerje menti rekreációs övezet elnevezésű projekt keretében célként jelöltük ki a Gerje-főcsatorna mentén szabadidős tevékenységekre (kerékpározás, futás, élővilág megismerése) alkalmas, pihenőhelyekkel ellátott, tanösvényt is tartalmazó övezet kialakítását. A fejlesztés maximális tartalma megközelítőleg 9 és fél kilométeren húzódik a két hálózati végpont; a város keleti szélén lévő átemelőnél lévő tó és a város nyugati szélén található Termálfürdő körüli üdülőövezet között. E területet a lakosok jelenleg is használják pihenésre, kikapcsolódásra, ezért törekszünk arra, hogy a projekt megvalósulásával mindez szervezett keretek között működjön. Ennek érdekében pihenőhelyeket tervezünk létrehozni, melyek fából készült padokat, asztalokat, szabadtéri sütőgető helyet jelent, kerékpártámaszokkal és szemétgyűjtő kosarakkal kiegészítve. Megközelíthetőség javítása érdekében a jelenleg is használt gyalogos ösvény kiszélesítését célozzuk meg. A terület Natura 2000-es területet érint, ezért a természetvédelmi szervekkel együttműködve, és szabályozásokkal összhangban végezzük a projekt tervezését és megvalósítását. A fejlesztés várhatóan a természetes élővíz környezetének revitalizációját, turisztikai vonzerejének fokozását, a rekreációs lehetőségek bővítését, egy új tanösvény létrejöttét eredményezi.

Ipari Park II. ütem (Előkészítés alatt):
A 4. számú főút 2018-ra tervezett négysávosítása a könnyebb elérhetőség következtében erősítheti Cegléd térségének gazdasági szerepét. Az elérhetőség javulása, az utazási idő lerövidülése (pl. Budapest és Cegléd között) lehetőséget kínál az ipari területek bővítésére, a befektetők vonzására az Északi Ipari-Kereskedelmi övezetben. Ezt a város vezetése ki is használja, igyekszik az elérhetőségen túl még vonzóbbá tenni az ipari területeket a gazdasági fejlődés érdekében.  A Cegléd Ipari Park 2. projekt keretében célként tűztük ki, hogy az Ipari Park 1., a 4. számú főút, az Ipartelepi út és a Külső-Jászberényi út között egybefüggő, gyors ipari hasznosításra alkalmas terület jöjjön létre. Ennek keretében a területen teherbíró utak építése és felújítása, közművek kiépítése és egy adminisztratív szolgáltató központ építésének első fázisa valósulhat meg. A befektetőbarát környezet segít abban, hogy új vállalatok telepedjenek le a térségben, melyek új munkahelyeket teremthetnek.

Ipartelepi út felújítása (Előkészítés alatt):
Cegléd Város Önkormányzata a 4 sz. főút tervezett gyorsforgalmi úttá alakítása kapcsán a város északi részén, a főút közelében lévő iparterület fejlesztését tűzte ki célul. A fejlesztés során felújításra kerül az Ipartelepi út, Cigányszéki csatorna és a Külső-Kátai út közötti szakasza. A projekt során nagy teherbírású utat alakítunk ki, hogy az  alkalmas  legyen a területen zajló jelentős ipari forgalom bonyolítására. Az úton - kapcsolódva az úttal párhuzamosan tervezett kerékpárúthoz, megközelítőleg 5 helyen kerékpáros átvezetést is biztosítani fogunk.

Ipartelepi úti kerékpárút (Előkészítés alatt):
A 4. számú főút 2018-ban várható négysávosítása hozzájárulhat Cegléd térségének  gazdasági felértékelődéséhez. Ennek megfelelően a Cegléd Város Önkormányzata előkészítette az ipari területek további bővítését az Északi Ipari-Kereskedelmi Övezetben, melyhez csatlakozóan az ipari övezetig a kerékpárút hálózat bővítését elindította. Azonban ahhoz, hogy az ipari létesítmények megközelíthetősége zavartalan legyen és ne csak az Ipartelepi útig legyen biztosított a kerékpárral történő megközelítés lehetőségének biztosítása, szükséges az Ipartelepi út mentén is a megfelelő kerékpárút kialakítása. A projekt keretén belül az Ipartelepi út teljes hosszában kerül kialakításra egy kerékpárút a külső Jászberényi út és a Külső-Kátai út között szakaszon, mintegy 1 300 m hosszban. A kerékpárút kialakítása a Külső-Jászberényi út irányából haladva a Külső-Kátai út felé az úttest bal oldalán kerül elhelyezésre a kétirányú kerékpáros közlekedés lehetőségét biztosítva.

Jászberényi úti kerékpárút (Előkészítés alatt):
Cegléd Város Önkormányzatának célja, hogy a lakosok és munkavállalók akadálytalanul tudják megközelíteni munka- és lakhelyüket, a kereskedelmi és szolgáltató egységeket. A vasúttól északra élők és az ott található ipari területen dolgozók városmaggal való összekötöttsége korlátozott, gyalogos és kerékpáros közlekedése kevésbé biztonságos. Ennek megoldásában segíthet a Jászberényi út Malomtó szél és Ipartelepi út közötti, a 311. számú országos közút vasúti felüljáróját is magában foglaló szakaszán kerékpáros és gyalogos közlekedésre alkalmas utak építése. A projekt hozzájárul az esélyegyenlőség javulásához, a biztonságos, egészséges városi közlekedés megvalósulásához.

Kazinczy utca és Iskola utca rendezése (Előkészítés alatt):
A projekt keretében a Kazinczy és az Iskola utca vízelvezetésének kiépítését végezzük el. Emellett a Kazinczy utcában a parkolók rendezésére, az útburkolat helyreállítására is sor kerül. Az Iskola utcában a kockakőburkolat kijavítását végezzük el, valamint taposólámpákat is helyezünk ki, melyek a fasort fogják megvilágítani.

KEHOP épületenergetika (Megvalósult):
Cegléd Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít a környezet védelmére, a fenntartható fejlődés biztosítására. Az épületek üzemeltetése nagy energiafelhasználást igényel, ami megterelő a környezetnek és magas költségekkel jár. Mindez mérsékelhető az épületek megfelelő szigetelése mellett, melyet az Európai Unió is támogat pályázatok útján. Városunk a Széchenyi 2020 program, KEHOP-5.2.9-16 pályázati konstrukció keretében 248 millió forintos európai uniós támogatást nyert. A támogatásból önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése megy végbe. A munkálatok során a Kossuth Művelődési Központ, a Városi Könyvtár, az Uránia Mozi, valamint a Táncsics Mihály Általános Iskola Népkör utcai épülete kerül felújításra. Az épületeken a külső nyílászárók korszerű műanyag nyílászárókra történő cseréje, valamint utólagos homlokzati és födém hőszigetelés történik. A projekt magvalósulása az épületek költséghatékonyabb, minőségi, környezetbarát üzemeltetését teszi lehetővé.

Kossuth Ferenc utca II. ütem Szent Kereszt hátsó kapu  - Gubody utca között járda szakasz felújítása (Posta oldala) (Megvalósult):
Cegléd történelmi belvárosának, azon belül is a Kossuth Ferenc utcának a megújítása, rehabilitációja kiemelt fontossággal bír a település számára. A történelmi belvárosi rész megújítása több ütemben valósul meg, melynek egyik kiemelt része a Kossuth Ferenc utca, illetve a Városháza előtt található járdák és környékének megújítása. Ezen rehabilitációs folyamat egyik része a Szent Kereszt Általános Iskolahátsó kapuja és a Gubody utca között húzódó járdaszakasz felújítása. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az illeszkedjen a településképbe, funkcionalitását tekintve élhető és jól használható terület alakuljon ki, valamint a történelmi belvárosi rész miliőjét, hangulatát erősítse, megtartsa. A felújítás során elsősorban a burkolatok cseréjére, új zöldfelületek kialakítására, aknafedlapok cseréjére, kerékpártámaszok és utcabútorok telepítésére kerül sor. A Kossuth Ferenc utca felújításának tervezett eredménye olyan megújult közterület kialakulása, amely ellátja a Cegléd egyik tömegközlekedési központjának otthont adó, valamint ügyintézési és bevásárló funkcióval rendelkező főutca szerepét. Hangulatában és kialakításában illeszkednie kell a település és a környező területek (beleértve a megújuló Kossuth teret) hangulatához. 

Kossuth tér​ (Megvalósítás alatt):
A Kossuth tér felújítása nagy méretéből fakadóan és az anyagi forrásokhoz illeszkedően több ütemben megy végbe, illetve a jövőben is folytatódik. A munkálatok során a járdák burkolatát térkőre cseréljük ki, padokat, kerékpártámaszokat és szemetes kosarakat helyezünk el. A több ütemben való megújulás során törekszünk az esztétikus és egységes megjelenésre, ugyan azon típusú elemeket használjuk fel a különböző szakaszokon. A zöldfelület növelésére is figyelmet fordítunk, díszfákat ültetünk és virágágyásokat alakítunk ki. A Kossuth tér felújításának keretében valósult meg a parkolók felújítása és bővítése, melyet a parkolók rossz állapota és kis mennyisége indokolt. Az új parkolók kialakítása során figyeltünk az esztétikus megjelenésre, a Kossuth tér addig felújított részeihez való illeszkedésre, valamint az újrahasznosításra is, hiszen a parkolókat jó minőségű, régi bontott kockakőből raktuk ki, azok korábban Cegléd utcáit borították. A parkolók felújítása során törekedtünk a zöldfelület bővítésére is, fákat és cserjéket ültettünk a parkolók közé.

Kölcsey tér (Megvalósult):
Cegléden a Kölcsey tér kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a vonattal érkezők a vasútállomást elhagyva ezt a teret pillantják meg először, így a városról keltett első benyomásban nagy szerepe van. Ezért a célunk olyan közterület kialakítása, amely fogadótérként funkcionál a városba érkezők számára és tükrözi a város valódi élettel teli képét, valamint bemutatja Cegléd legfőbb nevezetességeinek, látványosságainak megtekintési lehetőségeit. A projekt keretében nem csak a tér esztétikája javul és a városról való információ szolgáltató funkcióval töltjük meg azt, hanem parkolók is kialakításra kerülnek.

Közlekedési koncepció (Megvalósítás alatt):
Cegléd Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít az élhető, biztonságos, kellemes települési környezet fokozására. Ennek fontos része a városi közlekedés kiegyensúlyozottá tétele, mely tervezéséhez közlekedésfejlesztési koncepciót készített. A koncepció elkészítéséhez hozzájárult egy nagy volumenű forgalomszámlálás, mely során rögzített adatokból közlekedési modelleket hoztunk létre. Az eredmények és a tapasztalatok alapján a cél a belváros túlterheltségének mérséklése, a forgalom egyenletes eloszlása, jelzőlámpák összehangolása, egyirányú utak összekapcsolása, a gyalogos és a kerékpáros forgalom biztonságának fokozása.

Külső-Kátai út kerékpárút (Kivitelezés alatt):
Cegléd Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít a gazdaság fejlesztésére, amihez hozzájárul az ipari területek bővítése, a munkahelyek számának emelése.  Ezzel párhuzamosan törekedni kell az elérhetőség biztosítására is. Az ipari területek jelenleg autóval közelítetőek meg a legegyszerűbben, a gyalogos és kerékpáros közlekedés kevésbé biztonságos. Ezért a cél a kerékpárút hálózat kibővítése az ipari területek felé, melynek része a Külső-Kátai út menti kerékpárút építése. A projekt keretében a vasúti átjárón való áthaladást is biztonságosabbá tesszük.

Külterületi utak (Előkészítés alatt):
Cegléd külterületén sok burkolatlan dűlőúttal találkozunk, melyeken nehéz a közlekedés, főként csapadékos időben. Az önkormányzat célja a külterületi úthálózat lehető legnagyobb részének fokozatos rendbetétele és ezek útalappal - majd az anyagi fedezet rendelkezésre állásával - szilárd burkolattal történő ellátása, mely megvalósításához a Vidékfejlesztési Program ad támogatást. A felújítások eredményeként a külterületen élők egyszerűbben meg tudják közelíteni a belvárost.

Laktanya Ipartelep szennyvízelvezetés (Előkészítés alatt):
Cegléd Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít a város gazdasági fejlődésének segítésére. Ennek érdekében igyekszik megfelelő körülményeket biztosítani a gazdasági vonzóerő serkentése érdekében. Jelen projekt keretében a ceglédi Laktanya-Ipartelep vonzerejének növelését célozzuk meg további közműszolgáltatások kialakításával, melynek része a szennyvízvezeték hálózat bővítése az érintett területen. A szennyvízelvezetés több ingatlanhoz történő, gerinchálózatról való lecsatlakozást, valamint erről az ingatlanról történő lecsatlakozás kiépítését foglalja magában. 

Mizsei úti kerékpárút felújítása (Előkészítés alatt):
A projekt keretében a meglévő kerékpárút teljes felújítása és Várkonyi utca-Déli út közötti szakaszon a kerékpáros közlekedés kiépítése fog megtörténni. A gépjárműfelállással veszélyeztetett szakaszokat pollerrel zárjuk el a biztonságosabb és rugalmasabb kerékpáros közlekedés érdekében. Köztéri pumpa telepítését is tartalmazza a projekt, mely  a Várkonyi István utca és a Mizsei út kereszteződésénél fog állni.

NKA (Megvalósult):
Cegléd megújuló belvárosának rehabilitációja során elengedhetetlen, hogy méltó állapotba kerüljenek azok az építészeti, műemléki értékek, amelyek a város belvárosi fő terein találhatóak.  A projekt célja a Szabadság tér 2. és a Kossuth tér 10/a homlokzatfelújítása, tetőfelújítása, erkélyfelújítása, nyílászáró cseréje.

Páva, Szárcsa, József A. utca rendezése (Előkészítés alatt):
Városunkban anyagi forrásainkhoz mérten igyekszünk az utakat, járdákat, parkolókat felújítani, újraburkolni. Ennek része a Páva, József Attila és a Szárcsa utca úttest és a járda burkolatának felújítása, valamint parkolóhelyek kialakítása, hiszen jelenleg is sokan használják parkolásra az érintett szakaszokat. A felújítás során törekszünk az egészséges növényzet megtartására.

Pest megyei kompenzációs pályázat - Belterületi utak fejlesztése (Előkészítés alatt):
Cegléd belterületén több, rossz minőségű, nehezen járható úttal találkozunk, melyek felújítására törekszik a város önkormányzata a rendelkezésre álló forrásokhoz illeszkedően. Pályázat keretében támogatást nyert az önkormányzat, melyből 15 út kerül felújításra. Az utak kiválasztása előzetes igényfelmérés, társadalmi-gazdasági hatások figyelembevételével zajlott. A fejlesztés eredményeként a jelenlegi földes illetve leromlott állapotú utcák felújítását, szilárd burkolattal történő ellátását követően az ott és a környező utcákban lakók számára a jó útminőségnek köszönhetően le rövidül a munkába járás ideje és a „gyűjtő buszjáratok” számára is elérhetővé válnak az érintett utcák. A közszolgáltatások elérhetősége is javul az ott lakók számára mivel esős, havas időben is eltudnak indulni és rövidebb időn belül tudják megközelíteni a közszolgáltatásokat biztosító intézményeket, valamint a mentők, rendőrség és a tűzoltók gyorsabban és minden időjárás körülmények között elérik az érintett utcákat, ami az élet és vagyonvédelem szempontjából kiemelten fontos.

Sportcsarnok (Előkészítés alatt):
Cegléden jelentős sportélet jellemző. Több klubbal rendelkezik, rendszeresek a sportversenyek, amikre sok látogató érkezik, ami miatt a sportélet kinőtte a sportcsarnok jelenlegi kereteit. Ezért az önkormányzat célja az épület korszerűsítése, bővítése, megfelelő körülmények biztosítása az edzésekhez, versenyekhez, a sportolók és látogatók komfortérzetének növelése. Kialakításra kerül egy új munkacsarnok, versenycsarnok, valamint kiszolgálóhelyiségek.
 
Szabadság tér I. ütem (Megvalósult):
Cegléd Város Önkormányzatának célja a Szabadság tér, Cegléd egyik központi terének a megújítása. A felújítás tervezett eredménye egy hangulatában a mezővárosi arculathoz, valamint a megújuló belváros stílusához, ritmikájához illeszkedő központi közterület kialakulása. A felújított közterület alkalmas lesz arra, hogy a város számára megfelelő, színvonalas központi teret nyújtson, valamint alkalmas lesz a kisebb városi rendezvények megtartásához is. A tér nagy méretéből fakadóan a felújítás több ütemben megy végbe. A felújítás I. ütemében az evangélikus bazársor előtti útszakasz újul meg. Az utat minőségi térkővel burkolják, valamint a parkolók átalakításával a parkolás is egyszerűbb lesz.
Előkészítés alatt

TBA (Előkészítés alatt):
A projekt keretében a kórházzal szemben található egykori elhagyott orosz laktanya kerül felújításra. A felújítás keretében ingatlanfejlesztés, közművesítés és tereprendezés megy végbe. A megfelelő infrastruktúrával ellátott, felújított épület beruházásösztönző céllal működik, hiszen lehetőséget ad cégek, vállalatok letelepedéséhez, megfelelő környezetet nyújtva azoknak. A letelepedő vállalatok sikeres működése hozzájárul városunk fejlődéséhez.

Zsinagóga előtti tér (Megvalósult):
A Cegléd központjában található Zsinagóga (Cegléd, Damjanich u. 3., jelenleg CVSE sportcsarnok) előtti teret kívánja az önkormányzat felújítani. A felújítás célja egy olyan közterület megújítása, kialakítása, amely megfelelő teret biztosít a helyi közösségi élet felélénkítéséhez, valamint szervesen kapcsolódik a folyamatosan megújuló belvárosi közterületekhez, emellett illeszkedik a tér képét uraló egykori zsinagóga épületének kulturális hagyományaihoz. A felújítás tervezett eredménye egy kellemes környezetű, biztonságos és esztétikus tér vízjátékkal, padokkal, térkövezett sétánnyal, dísznövényzettel és hulladékgyűjtő kosarakkal.